BlockStart Blockchain Startupok Napja & Startup Pitch Night 2019.10.30.
A rendezvényről esemény
A rendezvényen kerekasztal-beszélgetések és egy pitch verseny segítik a hazai blockchain ökoszisztéma startupjait és a terület projektjeinek finanszírozóit a bemutatkozásban és az ismerkedésben, megkönnyítve ezzel a forráskihelyezés és a forrásszerzés munkáját. Szervező, illetve támogató szervezeteink elkötelezetten hisznek a magyar szakemberek nemzetközi szintű tudásában, a startup projektek színvonalában és gazdaságstratégai szerepükben.
A beszélgetés során ezért a következő témákat érintjük majd:
  • hazai szakemberek által menedzselt projektek Magyarországon kívüli megvalósítása
  • a magyar ökoszisztéma és annak szabályozatlansága
  • a startupok versenyképessége és a szakemberek utánpótlása
A pitch verseny

Fontosnak tartjuk, hogy visszajelzést kapjatok a munkátokról, ahogy azt is, hogy a zsűri által legjobbnak ítélt startupok megfelelő elismerésben részesüljenek. Közöttük a következő díjakat osztjuk majd szét (1-1 startup számára):

  • Részvétel a 2019. decemberében Valenciában megrendezésre kerülő blockchain rendezvényen, a Block.IS H2020 projekt támogatásával.
    (További részletek: www.blockis.eu)
  • Részvétel a 2019. november 4-8. között megrendezésre kerülő máltai Blockchain Summiton, a DJP jóvoltából.
  • Részvétel a HYPER mentor programban, a DJP jóvoltából.
  • Részvétel ingyenes üzleti tanácsadásban az INPUT program keretin belül.
  • 1 éves médiamegjelenési lehetőség a BitcoinBázis felajánlásának köszönhetően.
  • Megjelenés és részvétel a Fintechshow 20/20 eseményen a Fintechzone jóvoltából (https://fintechzone.hu/fintechshow2020/)
Program rendezvény
14.00 - 14.05 Köszöntő
Kalocsai Kornél (Blockchain Magyarország Egyesület)
14.05 - 14.20 Megnyitó
Vágújhelyi Ferenc (Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács)
14.20 - 14.35 Digitális Jólét Program bemutatása
Jobbágy László (Digitális Jólét Nonprofit Kft.)
14.35 - 14.55 Blockchain Hungary javaslata az ökoszisztéma szabályozására
Kalocsai Kornél (Blockchain Magyarország Egyesület)
14.55 - 15.25 Kitekintő a világban: miért külföldön vannak a magyar blokklánc startup-ok?
kerekasztal
Csabai Csaba (Variance Hub)
dr. Hajdú Gergely (Blockchain Magyarország Egyesület)
Kelemen Gábor (Digitális Jólét Nonprofit Kft.)
Debreceni Barnabás (Mr. Coin)
Brezovszki Máté (Solidity Services)

moderátor: Kalocsai Kornél (Blockchain Magyarország Egyesület)
15.25 - 15.35 Kávészünet
15.35 - 16.05 Mitől sikeres egy magyar startup? Mitől lehet még versenyképesebb?
kerekasztal
Kiácz Mihály (INPUT Program)
dr. Balogh Anikó (Innomine)
Dede György (Start IT - K&H)
Erdei Márton (Deloitte)
Silur

moderátor: dr. Hajdú Gergely (Blockchain Magyarország Egyesület)
16.05 - 16.35 Félnek a hazai befektetők a blockchain startupoktól?
kerekasztal
Török József (Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.)
Böröcz István(Digitális Jólét Nonprofit Kft.)
Szőke Tibor (Reporter Community)
Vitéz Miklós (Solidity Services)

moderátor: Kalocsai Kornél (Blockchain Magyarország Egyesület)
16.35 - 17.05 A jövő blockchain startupjai: új képességek és szervezeti kultúrák a fókuszban
kerekasztal
Szögi Zoltán (Edutus Egyetem)
dr. Glavanits Judit (SmartLaw Research Group)
Vidákovics Attila (Blockchain Magyarország Egyesület)
dr. Farkas Gábor (PwC)
Popovics László (OTP)

moderátor: dr. Hajdú Gergely (Blockchain Magyarország Egyesület)
17.05 - 17.30 Networking
Lehetőség a résztvevők számára, hogy a finanszírozókkal és egymással ismerkedjenek

További kötetlen beszélgetésre a pitch verseny után is lehetőség van, ahol akár a rendezvényen elhangzottakat vagy a napi aktualitásokat egy pohár bor kíséretével elemezni lehet. Érdemes maradni!
Switch to English
17.30 - 17.40 Welcome to first Blockstart Pitch Night powered by Open Blockchain & Blockchain Hungary
Máté Brezovszki & Kornél Kalocsai
Financing opportunities for startups by H2020 program
17.40 - 17.50 Blockchers project presentation
dr. Balogh Anikó (Innomine)
17.50 - 18.00 Block.IS project presentation
Danijel Pavlica (InoSens doo)
18.00 - 19.00 Pitch competition
Pitches of startups

Jury of the pitch competition:
Danijel Pavlica (InoSens doo)
Miklós Kádár (Blockchain Hungary)
Ivánka Iván (HubHub)
19.00 - 19.20 INLock (HUN) live demo
Csaba Csabai (INLock)
19.20 - 19.30 ARTICONF.eu decentralised social media: an introduction by Vialog
David Sarlos (Vialog)
19.30 - 19.40 Short break
19.40 - 19.50 Award ceremony
19.50 - Networking
From now on, there will be a casual conversation where you can have a glass of wine to talk about what's being said and even start new collaborations.
We encourage everyone to participate!
Csatlakozási lehetőség jelentkezz
A rendezvény ingyenes, szervezetenként maximum 2 főre korlátozott létszámmal.
Biztosítsátok a helyeteket minél előbb!
Email-ben kényelmesebb lenne a jelentkezés?
info@blockchainhungary.org (résztvevők neve, elérhetősége)
hello@obws.io (Pitch Deck, One-pager)
Jelentkezési határidő:
2019. október 25.
BlockStart 2019 Minden jog fenntartva